Megígértem, hogy írok kicsit többet. Hát, nem mondom, hogy teljesítem az ígéretet, mert megint rengeteg érdekes képet fog tartalmazni a bejegyzés, de azért lesz hozzájuk magyarázat is. 

Nos, Budapest olyan, amilyen. Nagy, büdös, nyüzsgő, és retkes. Viszont ezekről el lehet feledkezni, ha három dolog teljesül: 

1. Olyasmit csinálhatunk, amit szeretünk.
2. Azokkal élhetünk, akiket szeretünk.
3. Észrevesszük az apró, vidámító dolgokat, és azokra figyelünk.

1.

Az első megvan, abszolút jó a munkám. Változatos, a tervezés mondjuk lehetne több, de az majd télen több is lesz, mert a hajóépítés ugyebár szezonfüggő. Értsd: a hajókat akkor lehet építeni, amikor szép idő van, ebből automatikusan következik, hogy tervezni akkor kell, amikor nincs. De azért nem panaszkodom, frankó kis összecsapott munkát hagyott rám az elődöm, sok fejtörést okoz. Nem fikázom, meg semmi, csak látszik rajta, hogy tudta, hogy le fog lépni a cégtől, és nem nagyon érdekelte az egész. Most egy múzeumhajót építünk, ami egy kivénhedt vízibusszal indult. A hajót totál kibelezték, a felépítményt, a fedélzetet, meg kb. mindent kihajítottak, mert borzasztó állapotban volt. Gyakorlatilag csak a tökhéj maradt. Erre tervezett az elődöm egy meglehetősen fura kinézetű felépítményt, amit már építünk. A hajóépítők jófejek, van mindenféle, egy Rejtő könyvbe változtatás nélkül beilleszthetőek. :) Itt egy hangulatkép, ahogy Senki Alfonz meg Tuskó Hopkins visznek egy kereszttartót a hajóra. (kb. 120 kg. targonca? daru? ugyan, kérem...)

Egyik nap megyek a híd alatt, megnézni a hajót, és nagy röhögés fogad. A géprongyok között a matrózok találtak egy ilyet:

Az volt a poén tárgya, hogy melyikük hagyta el vajon? :D

Aztán, a hajónevek:

Az utóbbival valószínűleg én is sokat fogok majd mászkálni, ha átköltözünk a túloldalra, meg hajótaxizni. Erről majd akkor írok, ha aktuális lesz. :)

A kajáról írtam, hogy kevés. Nos, ezt illusztrálandó, lefotóztam egy ebédemet:

Azt hiszik, ezzel kihúzom estig.... nem csoda, hogy vérben forgó szemekkel, vicsorogva rontok be az ajtón, bármi ehető után kutatva, mikor hazaérek. Szeptemberben költözik az iroda, egy olasz étterem lesz a földszinten, remélem, ők tudják, mit jelent egy adag kaja. Addig meg kitaláltuk, hogy igazából miért is ne vihetnék be itthoni kaját. Van mikró, semmi akadálya. Olcsóbb, finomabb, TÖBB.

A fizetés szép, nem panaszkodom. Az első fizetésemből órát vettem, mert ugye az egy emlékezetes dolog, hogy az első fizetését mire költi az ember.  (én már csak ilyen szentimentális vagyok, na...) Persze maradt még egy csomó zsé, nem fogunk éhen halni. :)

A munkába jutás kicsit idegtépő, de viszek mindig könyvet, így nem is kell jelen lennem. A metrózás olyan, mint a teleport: lemész a föld alá, bemész egy gépbe egy ajtón, és valahol egész máshol jössz elő, az odaútból pedig nem látsz semmit. :) Igazából csak a zsúfoltság zavar, mert nehéz olvasni, meg amikor azért kések picit, mert pl. nem férek fel a metróra.

A második feltétel is teljesül, nem kell részleteznem, azt hiszem. :) Bár nagyon vágyunk valami kötetlen, kellemes, közepes tagszámú társaságra... Keresgélünk közösséget, szerintem fogunk találni. Már nagyon várom. Ha valaki tud valamit ajánlani, ne habozzon.

A harmadik feltétel könnyebb, mint elsőre tűnik. Rengeteg viccet mesél nekünk a Jóisten, azt hiszem. Csak körül kell nézni. Brachfeld Siegfried-et idézve: A poén az utcán fekszik, csak le kell hajolni érte.

Kezdeném egy jópofa nevű büfével, ami a Lehel téren van, a piac oldalában:

Most vagy nem gondoltak bele, vagy szándékos poén. Akárhogy is, egész mókás. A kis kannibálok...

Aztán, nagy fájdalmam, hogy a WestEnd-ben a mozi átállt az LCD plakátokra, vagyis nem lehet leszedett plakátot ingyen hazavinni, mert nincs nekik. Viszont kellemes kárörömöt éreztem, mikor ez fogadott, mikor moziba mentünk K-val:

Kellemes élmény volt utazni az olimpia alatt a Magyar Olimpiai Csapat Szurkolói Villamosával. Voltak pici tv-k, a villamos hangszóróit felturbózták, és abban lehetett hallgatni az olimpiát:

Egyik este két limuzint is láttunk, az egyik a legendás leánybúcsús, rószaszínű volt, a másik egy klasszikus fehér:

Szóval, itt is lehet élni, még jól is tudja magát érezni, aki akarja. Ne felejtsük el, hogy a szmog felett

Meg egyébként is,

(van füves is, de arról még nem csináltam képet.)

A bejegyzés legelső képét amúgy a Ferenciek Terén csináltam, koncertre menet, amiről nemsokára írok. :) 

Egyébként meg, az írás közben ezt hallgatom, gondoltam beteszem, hogy hallgassa más is, aki szereti:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.